2024. 12. 21. Tamás napja van
31-40 megjelenítése a(z) 130 elemből.
Szent Antal nyomában

Szent Antal nyomában

2024. 03. 18.

Március 15-18 között hét 11. osztályos tanulóval és Varga Ágnes tanárnővel Padovába látogattunk. 15-én délután értünk Padovába, ahol este még tettünk egy kellemes sétát a történelmi városközpontban. A másnapot a Szent  Antal Bazilikában kezdtük: Szent Antal sírjánál imádkoztunk, megnéztük ereklyéit, megcsodáltuk a templomot, és egy helyi atyától áldást kaptunk iskolánkra, minden dolgozójára és tanulójára. A napot Európa harmadik legnagyobb terén, a Prato della Vallén folytattuk, ahol a csodálatos időnek köszönhetően a szabadban ebédeltünk, piknikeztünk. Ezután Padova egyéb nevezetességeit néztük meg: az egyetemet, a városi élet központjának számító Piazza delle Erbét és a történelmi jelentőségű Pedrocchi kávéházat, ahol megkóstolhattuk a ház specialitását, a mentakrémes kávét. Este ellátogattunk Itália és Európa művészettörténeti szempontból egyik legjelentősebb helyére, a Scrovegni kápolnába...

Részletek > > >

Muzsika Bérlet - 4. koncert

Muzsika Bérlet - 4. koncert

2024. 03. 12.

Mindenkit szeretettel várunk a Muzsika Bérlet 4. koncertjére 2024. március 22-én 18 órakor.

Az este programjának részletei a teljes plakáton, a részletekben olvashatók.

Részletek > > >

Jótékonysági hangverseny

Jótékonysági hangverseny

2024. 02. 24.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt március 8-án pénteken, 18 órakor a Páduai Iskola könyvtárában szokásos tavaszi jótékonysági hangversenyünkre, melyet idén hetedik alkalommal rendezünk meg a Tatai Szent Gergely Lakóotthon autizmussal élő fiataljai javára. A koncerten Brahms zenéi csendülnek fel. A koncertlátogató bérletbe ezen a koncerten is gyűjthető pecsét. Szeretettel várnak mindenkit a fellépő művészek: 

Kovács Ági, Puszta Betty és Mayer Angyalka

Részletek > > >

Muzsika Bérlet 2023/2024. - 3. koncert

Muzsika Bérlet 2023/2024. - 3. koncert

2024. 02. 15.

Mindenkit szeretettel várunk a Muzsika Bérlet 3. hangversenyére, amely a korábban meghirdetett időponttól eltérően, 2024. március 2-án, 15 órakor kezdődik.

Részletek > > >

Ökumenikus imahét 2024

Ökumenikus imahét 2024

2024. 01. 23.

Az idei imahéthez kapcsolódva Szép Mónika református lelkész tartotta a hétfő reggeli imát a Páduai Szent Antal Iskolában, és a hét többi közös imádsága között egy családos programra is hívunk Benneteket: január 27-én, szombaton az evangélikus templom elől gyalogosan indulunk - formabontó módon - egy harangláb-túrára, Jászfalura, a kápolna melletti haranglábhoz. A túrára minden családot szeretettel várunk, aki szívesen beszélget evangélikus, református és katolikus testvérével, és kíváncsi, hogy az irgalmas szamaritánus példája hogyan fűz egybe minket, krisztushívőket. Teával, játékkal készülünk minden korosztály számára, majd délben közös istentisztelet a jászfalusi templomban, utána rövid szeretetvendégség.  Plakát a részletekben. 

Udvarhelyi Zsuzsanna, klotildligeti ökumenikus munkacsoport

Részletek > > >

A Magyar Kultúra Napja - nálunk

A Magyar Kultúra Napja - nálunk

2024. 01. 23.

A Himnusz születésnapját ebben az évben rendkívül színes programokkal ünnepeltük: az első órában az alsóbb évfolyamok Makkai Tünde és Módli Ágnes tanárnők vezetésével a 8. a bábjátékát, az Egyszer egy királyfi mesét élvezhették és énekelhették végig. A harmadik órában a nagyobbak - a kultúra humoros oldalát erősítve - Ujházy Márti néni bevezetője után Szilágyi György Sülttök balladáján, majd a tanárok színtársulatának tolmácsolásában Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt c. jelenetén derülhetett. A szereplőket animálta Frankovits Judit, dramaturg: Ujházy Márta, zene: Mayer Angyalka. Képek a Galériában. A következő órában

Részletek > > >

Miénk itt a tér! - Páduai Bál 2024

Miénk itt a tér! - Páduai Bál 2024

2024. 01. 20.

A téli szünet végével ismét elkezdődött az iskola a gyerekek számára. De valami más is kezdetét vette a háttérben: mi, szülők is izgatottan készülünk a Páduai Bálra! A tavalyi sikereken felbuzdulva ismét a hangulatos, fényárban úszó iskolába, a Dörgő együttes táncos jókedvével, a borbár, koktélbár és büfé változatos kínálatával várunk Titeket! Szeretnénk gondos vendéglátók lenni, így az asztaloknál ismét számíthattok sós süteményekre, vacsorára háromféle menüből válaszhattok, és az iskola vezetősége ismét egy pohár itallal koccint veletek a bejáratnál. Nagyon nagy szeretettel várunk Titeket január 27-én, szombaton este a Páduai Bál fényes világába!

A bál programja: ...

Részletek > > >

Bringás vándortáborok 2024 nyarán

Bringás vándortáborok 2024 nyarán

2024. 01. 19.

Szereted a kihívásokat?

Szívesen megismernéd Magyarország egyik legszebb vidékének rejtett kincseit, vagy Székelyföld gyönyörű tájait?

Nem akarod a nyarad a mobiloddal kettesben tölteni?

Akkor köztünk a helyed!

Iskolánk kettő, egy hetes kerékpáros vándortábort szervez az idei nyáron: a Bükk-Aggtelek útvonalon az 5-9. osztályosoknak, illetve a Székelyföld útvonalon a 8-12. osztályosoknak.

Részletek > > >

Paks 2023

Paks 2023

2023. 12. 05.

Idén is, mint minden évben, november végén meglátogattuk a Paksi Atomerőművet a 11. és 12. osztállyal. Ez évben ment a legnépesebb csoport, összesen 56 fő tartott velünk. Mivel fizika és kémia órán is foglalkoztunk az atomenergia témakörével, nem volt ismeretlen számunkra az erőmű működésének tudományos alapja. Jó volt élőben is látni, hogy valójában milyen is egy blokk a 4-ből, ahol a folyamatok zajlanak. Megnéztük az irányítóközpontot, és meghallgattunk egy előadást a látogatóközpontban, ahol minden kérdésünkre válaszoltak.

Részletek > > >

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások