A 12. osztályból egy lelkes kis csapat idén ősszel is vállalkozott arra, hogy ismét meghódítsa a Tátra csúcsait. A rendelkezésünkre álló négy napot a maximális módon kihasználtuk és a zord időjárás ellenére, esőben, hóesésben, csúszásgátlókkal felszerelkezve minden reggel nekiindultunk a hegyeknek. Az első nap, a szállás elfoglalása után, ahol régi ismerősként, nagy-nagy szeretettel fogadtak minket, felvillamosoztunk Ótátrafüredig, és az őszi szürkületben, szitáló esőben felsétáltunk a Tarajkáig.
Másnap, újra esőben, indultunk neki a Csorba-tó feletti Szoliszkó csúcsnak, de

ahogy haladtunk egyre fentebb, az eső havazásra váltott, és rendkívüli szélben, hóviharban jutottunk el a csúcs előtti menedékházig, ahol igen-igen jól esett a meleg tea és a finom gulyásleves.
A harmadik nap volt az igazi kihívás: a Poprádi tó feletti Kapor-csúcs felé indultunk. Utunk elején hosszan elbóklásztunk a Szimbolikus Temetőben, ahol azoknak az embereknek állítottak emléket, akik a Tátrában vesztették életüket. Mindig megrendítő látni a kopjafákat, neveket, évszámokat, melyek arra figyelmeztetnek, hogy a Tátra nem játék, csak kellő tisztelettel, figyelemmel és alázattal szabad az ösvényeit járni. A csúcs felé haladva a józan ész nekünk is azt parancsolta, hogy a ködben, hóesésben visszaforduljunk és biztonságosan megérkezzünk a szállásunkra, a finom vacsoránkhoz és egy dupla születésnapi partihoz, mivel a csapatból ketten is másnap lépték át a felnőttkor küszöbét.
A negyedik nap főként a hazavonatozásról szólt, de délelőtt még felmentünk egy kilátóig, ahol végre napsütésben tárultak elénk a Tátra csúcsai, és a sok átszállás közötti időben a kassai dómot is volt szerencsénk látni. Estére fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg a Keleti pályaudvarra. Dósai Mónika, Vida Péter és a 12.g osztályból tizenketten