A 2012-es év újabb változást hozott az iskola életében. Az időközben Congregatio Jesu nevűre változott Angolkisasszonyok szerzetesrend számára túl nagy feladatnak tűnt négy iskola fenntartása, szellemi, lelki, gazdasági vezetése, ezért két iskoláját átadta más fenntartónak. Iskolánkat Spányi Antal megyéspüspök úr vezetésével a Székesfehérvári Egyházmegye vette át, és intézményünk ekkor vette fel Páduai Szent Antal nevét.
Az elmúlt évek alatt sikerült beépülnünk az egyházmegye oktatási rendszerébe. A nagy távolság ellenére is minden évben részt veszünk az egyházmegyei programokon: Veni Sancte, Szent Gellért nap, első magyar Szent Család ünnepe, Adventi udvar, egyházmegyei találkozók. Az egyházmegyei versenyeken is képviselik diákjaink iskolánkat, megrendeztük a Ki tud többet a Kárpát-medencéről vetélkedőt.
Az iskola átvételekor Püspök úr látta, hogy az iskolai testnevelés nincs megoldva, ezért támogatásával
2014 szeptemberére elkészült az új tornacsarnok, és kevéssel később befejeződött az iskola energetikai fejlesztése is. Így a teljes felújításhoz már csak a volt rendház épületének rekonstrukciója szükséges, amelyben az alapfokú művészetoktatás órái kapnak méltó helyet, valamint az új tornaterem építése utáni tereprendezést kell elvégezni, a külső pályákat felújítani. Ezzel a huszonöt éve megkezdett munkát befejezve egy olyan iskolakomplexum jön létre, amely - az itt látható tablók tanúsága szerint - nemzedékek hosszú sorát tudja felnevelni.
Iskolánk születéséről (Csíky Gábor írása) - Visszaemlékezések (Török Péter Pál összeállítása)
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások