2026. 03. 18. Sándor, Ede napja van
91-100 megjelenítése a(z) 357 elemből.
Dr. Ujházy András Természettudományos Verseny 2025

Dr. Ujházy András Természettudományos Verseny 2025

2025. 03. 28.

Március 21-én, az iskola természettudományos munkaközösségének szervezésében megtartottuk az első Dr. Ujházy András Természettudományos Versenyt. A rendezvénnyel tisztelgünk iskolánk egykori igazgatója és tanára előtt, és ezzel állítunk emléket nevének, ugyanakkor újraindítjuk az általa éveken át megrendezett országos eseményt. Az igazgatói köszöntő után Ujházy Márti néni személyes szavai nyitották meg a csapatversenyt, aminek feladatait az András bácsi által rendezett versenyek feladataiból válogattuk, megőrizve

Részletek > > >

Tizenkét dühös diák

Tizenkét dühös diák

2025. 03. 27.

A Frankovits Judit tanárnő vezette diák színtársulat ebbe az évben Reginald Rose Tizenkét dühös ember c. drámáját állította színpadra. A 8-12. évfolyam diákjai, valamint a szülők a könyvtár zárt atmoszférájában lehettek részesei a fiatal művészek színvonalas játékának, az életről-halálról kibontakozó és az emberi szív mélységébe szédülő esküdtszéki vitának. Köszönjük a szereplőknek, a közreműködőknek és Judit néninek, hogy évről évre megajándékoznak minket egy-egy színdarabbal!

Részletek > > >

Iskolánk diákja nyerte az országos zongoraversenyt!

Iskolánk diákja nyerte az országos zongoraversenyt!

2025. 03. 26.

Bazsinka Barnabás, 5.g osztályos tanulónk kiemelt első díjat ért el a XVII. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny II. korcsoportjában! Ez az ország legrégebbi, egyben legnagyobb zeneiskolai zongoraversenye, amelyet jelenleg az OH rendez meg háromévente Nyíregyházán. Országosan a négy korcsoportban 188 jelentkezőből a hétvégi döntőbe 71 versenyző jutott tovább az egész ország területéről. Barnabás már a budapesti területi válogatón is - egyedüliként - maximális pontot ért el, most hétvégén a döntőben pedig a saját korcsoportjában kapott osztatlan, kiemelt első díjat és további három különdíjat: fellépési lehetőséget a Bartók Rádió koncertjén, a Gödöllői Liszt Fesztivál gálakoncertjén, valamint megkapta a pénzdíjjal járó Veroszta Magda díjat. Gratulálunk Barnabásnak, felkészítő tanárának, Dr. Domjánné Kiss Adélnak, a Szent István Zeneiskola tanárának és a méltán büszke szülőknek! Barnus döntőben nyújtott produkcióját ide kattintva lehet meghallgatni. Néhány kép a Részletekben.

 

Részletek > > >

Fantasztikus eredmény a regionális zongoraversenyen

Fantasztikus eredmény a regionális zongoraversenyen

2025. 03. 17.

Március 10-11-én rendezték meg Biatorbágyon a VII. Papp Lajos Regionális Zongoraversenyt, ahol az alábbi örömteli eredmények születtek: az I. korcsoportban Pilisi Csenge (4.b), aki Stieda Daphné tanárnő növendéke, az 1. díj mellé két különdíjat is kapott: egyet a legjobb Papp Lajos darab előadásért, a másik pedig egy fellépési lehetőség a Bartók Rádióban. Bazsinka Joel (4.b) pedig a II. korcsoportban szintén 1. díjat és különdíjat (fellépési lehetőséget) kapott. Gratulálunk a fiatal előadóknak és felkészítő tanáraiknak! 

Részletek > > >

Fairplay Cup 2025

Fairplay Cup 2025

2025. 03. 06.

Március 5-én Biatorbágyon rendezték az amatőr focitorna körzeti bajnokságának második fordulóját. Iskolánk két csapattal is képviseltette magát: a 10.-es és a 12.-es lányok is megmérették magukat a tornán. Az előbbiek az első fordulóban a 4. helyen végeztek, utóbbiak büntetőkkel maradtak le az első helyről, így nagyon vártuk a következő fordulót, ahol a területi versenyre továbbjutás volt a cél. A tavaszi fordulóban a 10.-es lányok megtartották 4. helyüket, a 12.-es lányok többször is döntetlen eredménnyel fejezték be a mérkőzéseiket, így ők megtartották 2. helyüket és továbbjutottak az áprilisi területi döntőre, amit majd Gödöllőn rendeznek. Gratulálunk a csapatoknak!
Tóthné Magyarvári Krisztina, testnevelő

Részletek > > >

Országos döntőben a B33 fiú csapatunk!

Országos döntőben a B33 fiú csapatunk!

2025. 03. 07.

Március 4-én rendezték meg Törökbálinton a B33 régiós döntőt, azaz az országos selejtezőt. Két csapat képviselte iskolánkat a megmérettetésen: az 5-8. évfolyamos fiúk Fodor Barnabás 7.g, Papp Bertalan 8.g, Papp Dániel 8.g és Tóth Máté 8.g. és a 9-12. évfolyamos lányok, Szabó Lujza 9.g, Ádám Tamara 11.g, Horváth Zsófia 12.g, és Fodor Janka 12.g.. A lányok rögtön a torna első mérkőzését játszották és győzelemmel kezdtek. Utána a ...

Részletek > > >

A 6. g osztálykoncertje

A 6. g osztálykoncertje

2025. 03. 06.

2025. február 27-én az iskola aulájában, tekintélyes számú nézősereg előtt osztálykoncertet tartott a 6.g osztály. A koncert keretében sor került közös produkciókra: kórusmű, ritmusjáték előadására és közös táncra. Az egyéni hangszeres produkciókkal fellépő gyerekeket a Páduai és Pilisvörösvári zeneiskolák tanárai készítették fel. A zongorakíséreteket Horváth Krisztina tanárnőnek köszönhetjük. Mindannyiunk számára igen emlékezetes eseményen vehettünk részt. Minden támogatónknak ezúton is köszönjük a segítséget.
Borzsákné Szijártó Karolina, osztályfőnök

Részletek > > >

NEA-támogatás a Hajnalcsillag Alapítvány részére

NEA-támogatás a Hajnalcsillag Alapítvány részére

2025. 02. 01.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatóként, a Miniszterelnökség fejezetet irányító szervként, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter döntése alapján a Nemzeti Együttműködési Alapból 400.000 Ft összegű támogatást nyújtott a Hajnalcsillag Alapítvány részére „A Hajnalcsillag Alapítvány működésének támogatása” célra (azonosítószám: NEAG-KP-1-2024/5-000924). A vissza nem térítendő támogatást a Hajnalcsillag Alapítvány az adminisztrációs és reprezentációs költségek fedezésére fordította.

Részletek > > >

Pontosítás és változás a tanév rendjében

Pontosítás és változás a tanév rendjében

2025. 02. 14.

Értesítjük a kedves szülőket és diákjainkat, hogy a tanév helyi rendje  - több egyeztetés miatt - az alábbiak szerint módosult:

2025. március 24. 16.00 - szaktanári fogadóórák
2025. április (30. szerda helyett előrehozva) 29. kedd - Ballagás 12.g - 16.00 szentmise, 17.00 ballagás (részt vesznek a gimnazista osztályok)
2025. június 2-6. - 7a és 7g Határtalanul kirándulás Erdélyben
2025. június 6. péntek - de. 5 tanítási óra
2025. június 10. kedd - 3. óra püspöki szentmise, majd jubileumi ünnepség
2025. június 11. szerda - Páduai Szent Antal Akadémia, majd 13.00 osztályozó értekezlet (5-11.)
2025. június 13. péntek - tanítási nap
2025. június 20. péntek - utolsó tanítási nap - osztályfőnöki órák; de. alsós sportnap - ebéd és napközi nincs, csak ügyelet; tornacsarnok szőnyegezés, berendezés; 8.a - Ballagás - szentmise 16.00,  ünnepség 17.00 (részt vesznek a 4-8. évfolyamok).

A 2024/2025. tanév munkarendje cikkben és e hír mellékletében már a módosult táblázatot találják.
Köszönjük megértésüket!
igazgatóság

 

Részletek > > >

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások