Nyáron lezajlott a hoszú évek óta áldatlan állapotban lévő öltözők felújítása, helyreállítása, illetve befejezése, és 18-án megtörtént az átadás is. A közel 43M forintos, fenntartói támogatásból megvalósult fejlesztés óriási űrt pótolt. Az előterekkel, mosdókkal, WC-kel, épített zuhanyzókkal együtt az igényesen és teljesen burkolt öltözők felújításának befejezése az ablakok és ajtók cseréje, és a szükséges gépészeti javítások mellett zajlott le. Köszönjük az újratervezőnek, Bata Tibornak, a kivitelező SzabóPintér Bau Kft. vezetőjének, Szabó Tihamérnak és szakembereinek, valamint Gerendás Tamás műszaki ellenőrnek és Csány Zoltán egyházmegyei főépítész úrnak a gondosságot és odafigyelést. Ti pedig, kedves diákok, egészséggel használjátok, és ne elhasználjátok!
Júniusban alig tették ki lábukat a diákok az iskolából, rögtön megkezdődött a néptáncterem vizesedésének feltárása, és a dohosodás megállításának megoldása. A kerti falról levert vakolat helyére salétromosodást gátló réteg és a fal szellőzését biztosító, csodaszép Zenga-féle deszkaburkolat került. Eltűnt a régi csempeburkolat, a párkányok és az ajtó rendbehozása mellett kitakarították és kijavították az ereszt, és a járdaszint alatti szigetelést kipótolva kizárták a külső, eresz felőli vizesedés lehetőségét is. Végül egy tisztasági festés után beszerelték a hővisszanyerő szellőztetőket is. Nagyon köszönjük a Hajnalcsillag Alapítványon keresztül adott szülői adományokat, és a Varga család keze munkáját!
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások