Iskolánk, az angolkisasszonyok rendje, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és Piliscsaba-Klotildliget története szorosan összefonódik - nemcsak az ágak, hanem a gyökerek között is. Csiky Gábor főmérnök úr és Török Péter Pál igazgatóhelyettes úr visszaemlékezése alapján izgalmas történelmi olvasmány végigkövetni  iskolánk megszületésének és újraindulásának történetét.

Az 1930-as években Klotildligeten, a Klotild főhercegnő téren még csak egy épület állt: a Poledna villa, a mai orvosi rendelő, a katolikus templom pedig még nem épült fel. Az új település szinte valamennyi polgára egy közösséget alkotott, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenki ismert mindenkit. Vasárnaponként az irgalmas nővéreknél, a mai szakközépiskola épületében a Vizitátor úrnak szólított dr. Janisch Mihály CM atya szentmiséjén találkozhattak az oktatás beindításán fáradozó helybeliek. Az a tény, hogy Klotildliget egyik nyaralójának tulajdonosa az Angolkisasszonyok Öregdiák Egyesületének elnöke volt, szerepet játszhatott abban, hogy 

1937-ben az Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézete (IBMV) ingatlant vásárolt Klotildligeten, a Béla király utca 72. szám alatt. Ezzel az Angolkisasszony rend kilencedik magyar háza jött létre.

„Az 1937. év egyik nagy eseménye volt, hogy a magyar tartomány új házzal gyarapodott. Klotildliget a budapesti intézet filiáléja lett.”– olvasható a régi krónikában. Ez az intézmény kezdetben csak egy szerény emeletes villából állt, amely elsősorban nyaralóként szolgált a pihenni vágyó rendtagok részére. Azonban a helyi és környező települések lakóinak kívánságára és támogatásával a rend egy polgári iskola megalapítását és létrehozását határozta el. Krigovszky M. Magdolna, aki az 1938-ban újonnan alakult önálló magyar rendtartomány első főnöknője volt, a háborús viszonyok ellenére döntött így, ami nagy bátorságról és előrelátásról tanúskodott. 

Az épületben 1939-től polgári iskolai előkészítő tanfolyam, majd 1941-től polgári iskola indult.

Az új iskolaépületet és annak kápolnáját 1941 szeptemberében szentelte föl Schvoy Lajos székesfehérvári püspök. A helyi gyermekeken kívül solymári, pilisszentiváni és pilisvörösvári növendékek is jártak az iskolába, az első évben mintegy kilencvenen. Számuk évről évre gyarapodott. Az iskola tehát háborús időben indult el, nem kis nehézségek mellett. Az első évekről konkrét feljegyzés nem maradt. Azt azonban tudjuk, hogy a szülők sürgető kérésére a polgári iskola mellett általános iskolát is létesítettek a nővérek a 6–10 éves gyermekek számára.

A Gondviselés segített, s csak az ablaküveg törött szilánkokra 

Az 1944-45-ös tanévről a következő feljegyzés olvasható: „A tanítást szeptember 8-án kezdtük meg azzal a nyomasztó kérdőjellel lelkünkben: végére jutunk-e ennek a harci lármától zajos, szomorú iskolaévnek? A rádió mind gyakrabban bemondta a »Légiriadó, légiveszély« jelzését. A tanítás folytatása már-már szinte lehetetlenné vált. Mind több és több időt töltöttünk az óvóhelyen: szorongva, imádkozva, énekelve. A tanításokat áttettük délelőttről délutánra. De mintha megneszelték volna ezt ellenségeink, ezután következetesen délután egy, fél kettő felé mondta be a figyelő a légiveszélyt. Három óra felé azonban mégis összeverődtek a gyermekek, és megkezdtük a délutáni órákat. Novemberre már mindinkább veszélyessé vált a helyzet, a tanítást abbahagytuk.”

Az iskolában a magyar katonaság híradós csoportját szállásolták el, akik minden tekintetben példásan, udvariasan és szerényen viselkedtek az iskola falai között. Karácsonykor a katonák számára távoli szeretteik helyett a diákok akartak bensőséges ünnepet rendezni. Azonban a 24-én délután háromra tervezett ünnepséget nem tudták már megtartani, mivel a bekerített magyar katonák számára már csak egy útvonal maradt a menekülésre, és délben el kellett indulniuk.

Az ostrom napjai után tavasztól újra gyülekezni kezdtek a gyerekek, és megtartották a vizsgákat. 1946 szeptemberétől tovább folytatódott a tanítás, de ez az időszak sem volt veszélytelen. Kisebb szovjet csapatok rablási és más rossz szándékkal törtek be családi vagy közösségi házakba. A nővérekhez is több ízben megkíséreltek bejutni, egy alkalommal, amikor a bezárkózott nővérekhez nem tudtak behatolni, belőttek az ablakon. A golyó az egyik nővér feje fölött repült el. „A Gondviselés segített, s csak az ablaküveg törött szilánkokra.”