Hetedikén, csütörtökön részt vettünk a népmesei vetélkedőn, amire a 4.a osztályból két négyfős csapattal neveztünk. A csapattagok: Kovács Keve, Soczó Márton, Vágvölgyi József, Varga Vince; valamint Bonnyai Vanda, Novográdecz Hedvig, Orbán Réka és Timár Zsófia. Képek a galériában
Méltó ünnepi műsorral emlékezett meg a 8.a osztály az aradi tizenhárom vértanú haláláról. A megemlékezés során a diákok felidézték számunkra a kor történelmi eseményeit, költők versei, írók gondolatai hangzottak el a hősökről. A szívünkhöz szóló népdalok mellett a hegedű, a zongora és a trombita hangja tette emelkedetté és a gyászban is széppé az ünnep élményét. Köszönjük az osztály minden tagjának együtt és külön, felkészítő tanáraiknak, Nagy Erika osztályfőnöknek és Imre Alíz tanárnőnek! Képek a galériában.
"A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti." (Yehudi Menuhin) Október elsejét az imént idézett világhírű hegedűművész kezdeményezésére, 1975-ben az UNESCO a Zene Világnapjának nyilvánította. Ezt a jeles napot 2009-ben úgy ünnepeltük meg iskolánkban, hogy minden szünetben egy-egy zeneszám csendült fel zeneiskolai növendékeink előadásában.
A Rákóczi Szövetség jóvoltából szeptember 28-án, kedden, Mocsáry Dezső tanár úr a 20. század kiemelkedő eseményeiről, illetve neves személyiségeiről való megemlékezés keretében, Grősz József kalocsai érsek életútját, küzdelmét és sorsát tudta bemutatni a hetedikeseknek.
Időpontja: 2022.01.03-08
Helye: Lachtal (Ausztria) (https://lachtal.at) és lehetőség szerint 1 nap Kreischberg (https://www.kreischberg.at)
Szállás: Edelweiss Panzió (pályaszállás) (http://sielok.hu/szallas/pension_edelweiss)
Költsége: 2006 után született gyerek: 250 Euro, 1996-2006 között születettek: 310 Euro, felnőtt: 350 Euro
A 9. g diákjai a hosszúra nyúlt digitális oktatás után alig várták, hogy végre együtt tölthessenek egy kis időt. A hétnapos vándorút a Felsőtárkány melletti táborhelyen kezdődött: a Stimetz-ház szomszédságában mintha megállt volna az idő. Sem áram, sem térerő. Csend és nyugalom. A tábortűznél ülve az őszinte beszélgetések tették meghitté az estét. Másnap egy körtúrával folytatódott a vándorlás, ahol az emelkedők fáradalmait a Toldi-kunyhónál pihenhettük ki. Majd a kirándulás legszebb és legnehezebb része következett: ...Képek a galériában
A zenélni, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyók, mintegy százhúszan, hattól 64 éves korig, Magyarországról, Felvidékről és az USA-ból, 2021. június 26-tól július 1-ig a Piliscsabai Táncház Egyesület szervezésében táborozott. Közös éneklések, esténként táncházak, sport, strand, hamisítatlan tábori hangulat! A napi kétszer 3 órányi választható foglalkozáskon iskolánk tanárai:
Augusztus 26-án a nevelőtestület meglátogatta a „királynék városát”, Veszprémet. Már a buszon mesélt nekünk a város történelméről Varga Ágnes tanárnő, az irodalmi érdekességeket Tóth László tanár úr, a művészettörténeti tudnivalókat Ambus Noémi tanárnő villantotta fel. Még a nyárvégi előkészületek közepette is nagy szeretettel fogadott Gaál Richárd, a Padányi Bíró Márton Iskola igazgatóhelyettese, és az iskola részletes bemutatása után és közben végigvezetett bennünket a hatalmas épület minden zegén-zugán, a padlástéri étkezőtől a tanári szobán és a tornacsarnokon át, egészen a gyógynövénykertig. Képek a galériában...Később végigsétáltunk a váron, és meghallgattuk a Benedek-hegyen Török tanár úr földrajz óráját, végül szabadon bejárhattuk a várost:
Szeptember 1-jén reggel ismét korlátozások nélkül, együtt kezdhettük el a tanévet. Nagy örömmel fogadtuk be az elsősöket és az új tanárokat az iskola közösségébe, és még nagyobb örömmel vettünk részt a Szabolcs atya celebrálta szentmisén, amelyen Jézus egy napját mutatta be számunkra az evangéliumon keresztül, hogy mi is a gyógyító, a tanító, a pihenő és az imádkozó Jézussal járjunk a tanév minden napján. Az igazgató úr a szülőket és diákokat köszöntő beszédében az Eucharisztia forrásához hívott minket: vegyünk részt minél többen az 52. Eucharisztikus Világkongresszuson, hogy tanúságot tegyünk a Vele való kapcsolatunkról minden nap.
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások