2024. 12. 21. Tamás napja van

Zongoraversenyen nagydíjat nyert Bazsinka Barnabás (5.g)

Zongoraversenyen nagydíjat nyert Bazsinka Barnabás (5.g)

November 14-15-én rendezték meg a XI. Farkas Ferenc Zongoraversenyt Dunakeszin, ahova az egész országból összesen 119 zongorázni tanuló növendék érkezett. Barnabás korcsoportjában 54 versenyző indult. Bár számos különdíjat és megosztott helyezést osztottak ki, még kiemelt első díjasok is voltak, de az egész versenyen összesen csak három nagydíjat adtak ki: kategóriánként legfeljebb egyet, és nem is minden korcsoportban volt nagydíjas. Az első korcsoport nagydíjasa, tehát abszolút győztese Barnabás lett, ráadásul a díjkiosztóval egybekötött gálakoncerten is őt választották az egyik előadónak. Ennél többet ezen a versenyen nem lehetett volna elérni.

Az elsöprő győzelmen túl a zsűri is szuperlatívuszokban beszélt Barnus játékáról: 'az utóbbi évek egyik legnagyobb zongora tehetsége, zseniális, aki nemcsak lejátssza, lezongorázza a darabokat, hanem mintha ott és akkor teremtené meg a zenét, alkotói előadást nyújt, és évekkel a saját korosztálya előtt jár.' Felkészítő tanára Dr. Domjánné Kiss Adél. Gratulálunk a remek szerepléshez és kívánjuk, hogy Barnabás továbbra is mindnyájunk örömére kamatoztathassa tehetségét!

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások