2024. 12. 04. Borbála, Barbara napja van

Vége van a nyárnak...

Vége van a nyárnak...

Alig lett vége a tanításnak, számos osztályunk már a táborozáshoz csomagolt: vízre szálltak, drótszamárra pattantak vagy zarándoklatra indultak. Lehetetlen megosztani a kalandok élményét, de a beszámolókat olvasva egy kis ízelítőt kaphatunk abból a gazdag, pihentető és vidám nyárból, ami lendületet ad majd az előttünk álló tanévhez. 

Július 30. és augusztus 5. között a már összeszokott kis csapatunk újabb utakon zarándokolt, ezúttal Márianosztrától gyalogoltunk Mátraverebély-Szentkútra. Utunk során Assisi Szent Ferenc volt a lelki kísérőnk, az ő életének egy-egy mozzanatára, állomására volt felfűzve a zarándoklat lelki tartalma. A csodás tájakon át történő gyaloglásokkal,  lelki foglalkozásokkal, közös játékokkal, beszélgetésekkel és finom étkezésekkel megtűzdelt hét után élményekkel telve és megújulva tértünk haza.  Nagy Erika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolánk tanulói immár ötödik alkalommal vehettek részt Bringás Vándortáborban. Idén többek között a Zemplén gyönyörű tájait bicikliztük be, Tünde néni és Móni néni vezetésével 19 diákkal. Végig jártuk a hegycsúcsokra épült várakat, Boldogkővár, Regéc, Füzér, bebicikliztük a lankásabb területeket, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj, fürödtünk a Tiszában, szerencsésen átvészeltünk néhány esést és váltótörést, de az út végén ismét elhatároztuk, hogy jövőre is nekivágunk egy újabb országrész felfedezéséhez. https://photos.app.goo.gl/kZP7K87eRnCAbYh1A - Dósai Mónika, Makkai Tünde

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is több zarándoktáborból választhattak tanulóink. Az egyik lehetőség a Mánfa-Máriagyűd közötti Csodák útja volt, 15 diákunkkal. Valóban csodálatos élményekben volt részünk. Igaz ugyan, hogy a zarándoklat során elég sok fizikai kihívást kellett legyőznünk, sár, eső, hőség, szúnyogok, tüskék, csalán, de a sok-sok beszélgetés, nevetés, egymás megismerése, az Úristenre figyelés kárpótolt mindezért.  Egy nagy baj volt csak, ahogy a végén egyik zarándokunk mondta, hogy "most megint egy évet kell várni, hogy újra jöhessünk". https://photos.app.goo.gl/piEpaqsCQ8YM6UDb9 - Dósai Mónika, Módli Ágnes

 

A mostani 12.g és 11.g néhány jeles tagja a székelyföldi bringás vándortáborban vett részt június végén, Horváth Tamás és Varga Ágnes vezetésével. Volt részünk napsütésben, hatalmas esőkben, vízesésben fürdésben, chipsgyár látogatásban, medveriasztásban, rendőrségi "akcióban"és rengeteg csodálatos látnivalóban. Jártunk Kézdiszárazpatakon, Piliscsaba testvértelepülésén is, megszalagoztuk Kovács Marci bácsi kopjafáját. Az útvonal, a társaság, a szállások, pl. Böjte Csaba otthonaiban,  és a helyi emberek is fantasztikusak voltak! Ez a legnehezebb útvonal, de mindenki derekasan teljesítette. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek! - Varga Ágnes, Horváth Tamás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolánk hetedik és nyolcadik osztálya közös vándortáborban vett részt a Bodrogon, a Vizivándor táborban, 2023. június 26 - július 2 között, amely során Felsőbereckitől Tokajig eveztünk. Napi 15-20 kilométer evezés után értük a szállásokat. Az út során meglátogattuk a Borsiban található Rákóczi kastélyt, Sárospatakon a várat, és az olaszliszkai templomtoronyból rátekinthettünk felülről a Bodrogra. Utunk végén a vadregényes Bodrogzugban eveztünk, majd a tokaji Tisza-strandon pihenhettük ki fáradalmainkat. A hét nap alatt a gyerekek csapattá kovácsolódtak, és mindvégig fegyelmezetten és kitartóan, egymás segítve eveztek. Az időjárásból és a tábori körülményekből fakadó nehézségeket panasz nélkül tűrték. Reméljük, a hétköznapokba is edzettebben, türelmesebben tértek vissza. Nekünk, tanároknak is nagy élmény volt a velük töltött idő, jó volt megtapasztalni a gyerekeknek ezt a rendkívül pozitív oldalát. - Ujházy Andrásné, Triffné Magyar Andrea és Makkai Tünde

 

 

 

 

 

 

 

 

Vízivándor táborunkban július elején egy hetet eveztünk a Dunán a két ötödik osztályból 33 gyerekkel és négy szülővel. Nagyon szép idő volt, gyönyörű helyeken jártunk, és nem csak eveztünk, kirándultunk is, és persze sokat métáztunk, beszélgettünk, játszottunk, várost néztünk. Nagyon jó volt együtt! - Fodorné Frankovits Judit 

 

Iskolánk népzenészei és néptáncosai a PTE keretében, Péliföldszentkereszten 150 fővel rendezték meg nagytáborukat: népzene, néptánc, kézművesség, vasárnap Kájoni-mise - ezek azok, amiért nemcsak ők várják a következő nyarat, hanem őket is várják vissza!

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások