2020. 02. 19. Zsuzsanna napja van

Lengyelország 2019

Az osztálykirándulásunk alkalmával ebben a tanévben Lengyelországba látogattunk, ahol három éjszakát töltöttünk.

Szeptember 3-án, hajnalban indultunk útnak.

Hétórányi buszozás után érkeztünk meg Nedec várához, mely a Dunajec partján magasodó sziklára épült, ezért nagyon szép kilátás nyílik róla. Miután bejártunk a várat, tovább utaztunk Krakkóba, és elfoglaltuk a szállásunkat, de este még belefért egy kis séta is a városban.

Az igazi városnézésre másnap került sor, amikor jártunk a Királyi palotában, megnéztük a Posztócsarnokot és délután ellátogattunk Kazimierzbe. Az estét szabadon tölthettük a hangulatos belvárosban.

A harmadik napon a wieliczkai sóbánya megtekintése volt a program, ahol több mint két órát töltöttünk 100 méterrel a föld alatt. Magyar nyelvű idegenvezetés mellett néztük meg a bányában kialakított kamrákat és kápolnákat. Délután elindultunk a második szállásunkra.

Az utolsó napon, szeptemben 6-án Zakopanéba buszoztunk, hogy kiránduljunk a Magas-Tátrában. A köd és a hideg ellenére gond nélkül teljesítettük a túrát, és a vége felé már az idő is kitisztult, ezért gyönyörködhettünk az elénk táruló panorámában. Miután fáradtan visszaszálltunk a buszba, elindultunk haza, és este 10 felé meg is érkeztünk Piliscsabára.

Az együtt töltött négy napban sok közös emléket szereztünk, amelyeket később biztos szívesen fogunk felidézni.

2.g



Eseménynaptár

Legközelebbi események

Zrínyi Matematikaverseny Síszünet Egyházmegyei Kórus- és Népz...
Összes esemény

Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: iskola@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Banner

 Iskolánk támogatója:

 

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: iskola@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001