2024. 04. 19. Emma napja van

Jubileumi ünnepi koncert

Jubileumi ünnepi koncert

„Mester, hol laksz?”A jubileumi időszak a diákok körében megtartott reggeli szentmisével indult útjára, aminek végén együtt imádkoztunk Páduai Szent Antal közbenjárásáért, majd legördültek a diákok által készített molinók, rajtuk a 80 és a 25: az ünnepi évforduló számai. A délutáni ünnepség során felidéztük a múlt képeit és a jelen örömeit:

 

 

beszédet mondott Berthóty László jelenlegi és dr. Ujházy András alapító igazgató úr, Soltész Miklós államtitkár úr köszöntő üzenetét követte ft. Szilágyi Szabolcs plébános atya, püspöki iskolabiztosunk, végül Farkas András polgármester úr osztotta meg velünk gondolatait. Az ünnepségről készült tévéfelvétel itt megtekinthető.

A 'Mester és tanítvány' kiállításunkat, melyen volt növendékeink, Weiszer Márk tervező grafikus, Salgó-Nemes Rebeka ötvös, Óvári Panka látványtervező, Remetei-Filep Eperke formatervező, Krausz Dávid szobrász, Ruda Fanni tájépítész mellett tanárok és szülők, Ambrus Noémi textilművész, Erdélyiné Bisztriczky Réka keramikus, Busáné Bisztriczky Fruzsina tanító, Büki János tanár és festő, Gedai Csaba természetfotós is gazdagította alkotásaival a közösséget, Bíró Szilveszter, a Josephinum Egyetemi Szakkollégium igazgatója, szülő nyitotta meg. Az alkotások megtekintése közben egy pohár pezsgő mellett beszélgethettünk a kiállító művészekkel, a régi kollégákkal, öregdiákokkal, majd 18 órától – immár számos helyi zeneszeretővel kiegészülve - egy fantasztikus zenei csokorral ünnepelhettünk tovább. Az elmúlt éveket idézték a táncok és dallamok közben a kivetítőn megjelenő képek: akik most felnőttként vagy ifjú előadóként előttünk állnak, hol kezdték gyermekkorukban keresni a mester kezét, lesni lépteit…?

A Kassay Balázs igazgatóhelyettes úr rendezte gazdag műsorban felléptek Huszthyné Ocskay Rita, Halmos Attila, Maczó Villő, Maczó Hanga és Maczó Hunor, Szőke-Tóth Bence, Huszthy Bálint népzenészek Vajolai és felső répai táncokkal, Bakonyi Erika és Varga Norbert, számos régi és mai néptáncos növendékkel Feketelaki táncokat adtak elő. Vígh Kristóf, Rozovits Ferenc és Spolár Barbara zongorán Debussy, Szkrjabin és Liszt műveket szólaltattak meg. Illés Ferenc és Szőke Balázs klarinéton Beethovent játszott. Stieda Daphne, Pál Zsigmond és Horváth Zsófia két zongorán Mozart darabokat adott elő, Apollónia György és Triff Bálint trombitáin Charpantier Te Deuma harsant fel. Rosta Zsófia, Németh Ágota és Balogh Borbála hegedűn egy Sosztakovics és Bach darabot, Sutyinszky Beáta és Bégány Réka fuvolán Doppler Rigoletto fantáziáját adták elő, nem túlzás, több mint zeneakadémiai szinten… hasonlóképpen ajándékozott meg minket Bégány Csenge művésznő egy áriával Verdi Rigolettojából. Zongorán közreműködött Lukácsházi Pál és Mayer Angyalka.

A Puszta Erzsébet, Domokos Dalma, Balogh Márton, Tasnádi Márton és Ódor Csillag csellóegyüttes Bach c-moll bourré és Wagner Tempo di porazzi művei után a nagyzenekar, a szülői és iskolai vegyeskarral kiegészülve Händel: Messiás Halleluja tételével tette fel a koronát a hangversenyre.

A lélekemelő és rendkívüli koncerten Patrick Doyle Non nobis kezdetű művének közös éneklésével adtunk hálát újra az Úristennek az elmúlt évek ajándékaiért. Végül vendégeinket, az iskola régi és mai tanárait, a gálaműsor fellépőit a tornacsarnokba megterített asztalokhoz invitáltuk, ahol iskolánk alapításának 80., újraindulásának 25. évfordulóját Huszthy Cili tortáival ünnepelhettük.

Köszönjük minden támogatónak, közreműködőnek és fellépőnek, hogy széppé és alkalomhoz méltóan igényessé tették az ünnepet, minden meghívottnak, hogy egyszerűen csak velünk volt.

Egyik vendégünk köszönő leveléből hadd idézzek: Szeretnék gratulálni a szervezéshez, a kiállításhoz, a csodálatos ünnepi előadáshoz, a közönséghez (nagy élmény volt az együtt éneklés!), mély érzéseket váltott ki belőlem a rendezvény, nagyon jól éreztem magam! Azok sajnálhatják, akik meghívott vendégek voltak, és nem tudtak jelen lenni! Kívánok még hasonló évfordulókat, sikerekben gazdag tanéveket!”

Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát! És hogy is mondja a felirat a régi érettségi tablókon? Találkozunk öt év múlva… Non nobis, Domine, sed nomini tuo da gloriam!

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások