2024. 12. 21. Tamás napja van

Iskolatörténet 2. - A feloszlatás nyara

Iskolatörténet 2. - A feloszlatás nyara

1948 szeptemberében tucatnyi nővér alkotta a piliscsabai közösséget, de ez volt az első iskolai év, hogy a tanítást világi tanárok vették át. A nővérek csak hittant taníthattak a környező állami iskolákban. Ameddig csak lehetett, a gyermekekkel foglalkoztak, majd a plébániákra jártak segíteni, az irodákban, sekrestyékben, házimunkában tevékenykedtek.

1950 nyarán, amikor szinte az összes magyarországi szerzetesrendet szétszórták illetve illegalitásba kényszerítették, a piliscsabai nővérekre is sor került június végének egyik éjjelén. Ők legalább fölkészülhettek, és nem érte váratlanul az elhurcoltatás úgy, mint budapesti és egri rendtársaikat. Mindegyikükkel papírt akartak aláíratni, hogy nem vallják magukat szerzetesnek. A próbálkozás hiábavaló volt, mindegyiküket a zirci apátságba vitték. Itt tizenkilenc női szerzetesrend tagjait gyűjtötték össze, de ilyen körülmények között is felemelő napokat élhettek meg az ide deportáltak.

Az 1944-es állapotok alapján az Angolkisasszony intézetekben tanító rendtagok száma 402, itt Klotildligeten 14 fő, illetve a növendékek száma 4785, Klotildligeten 170 fő volt. Az adatokból látható, hogy 1950. június 18-án, amikor feloszlatták a szerzetesrendeket, az angolkisasszonyok egy országos kiterjedésű, nagyon erős, innovatív, egyre bővülő, fejlődő, egyre nagyobb hatást kifejtő szerzetesrend volt. Több mint 40 évig a nővérek nem térhettek vissza piliscsabai rendházukba. – Bár egyikük, aki már az illegalitás idején lépett a szerzetbe, Constantin Benedikta nővér hat esztendeig tanított hittant a piliscsabai plébánián. Ő 70 évesen is tanított az újra indult intézményben.

Az iskola 1950 és 1995 között községi, tanácsi, majd önkormányzati fenntartás alatt állt, 1956-ig csak alsó tagozatos általános iskolaként működött az intézmény. A megmaradt tablókat érdemes végignézni, hogy felidézhessük ezt a korszakot. A tablók nagy része a fenntartóváltáskor magánkézbe került, megrongálódott vagy megsemmisült. A megmaradt tablók őrzését azok helytörténeti jelentősége miatt Piliscsaba Város Önkormányzata vállalta magára.

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások