2024. 04. 19. Emma napja van

Iskolanyitogató 2022

Iskolanyitogató 2022

2022. március 19-én iskolánkban megtartottuk a - már két alkalmommal elmaradt -  Iskolanyitogatót. Szeretettel vártuk és fogadtuk a szép számban megjelent, kíváncsi és játszani vágyó nagycsoportos óvodásokat, akik jövő szeptembertől már az iskolapadban ülnek, és legalább annyira kíváncsi szüleiket.

Varázslatos és változatos volt a programunk: kiálltuk a mesebeli próbákat a tornacsarnokban, akadálypályán mentünk végig, bordásfalon másztunk, kötél segítségével lendültünk magasba, szűk alagutakban kúsztunk, szakadékok fölött egyensúlyoztunk, szlalomoztunk és sárkányölő labdákkal célba dobtunk, hogy e gyakorlatok után kellő erővel indulhassunk tovább a  leendő elsős tanítónénikhez, akiknél lehetett süteményt díszíteni, madárkát ragasztani és ügyességi feladatokat megoldani. A programunkat néptáncos tanítónk vezetésével egy nagy, örömteli körtánccal zártuk.

Nagyon jó volt együtt mókázni és megmutatni a gyerekeknek, mitől lehet egy iskola jó, játékos, vidám. A mi alsó tagozatunk ilyen. Öröm ide bejönni, öröm ide járni, ahogy ezt ezen a programon meg is tudtuk mutatni mindenkinek.

Köszönjük, hogy együtt játszottunk!

a tanítónők

 

 

Március 19-én 10 órától nagy szeretettel hívjuk és várjuk az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket a Páduai Szent Antal Iskolába! Mesékkel, mozgásos, kézműves és rajzolós játékokkal készülünk, és senkit sem engedünk haza üres kézzel...

Gyülekező 9.30-tól az iskola aulájában. A program délig tart.

A csarnokban tornacipő használata szükséges! 

A létszám előzetes ismerete miatt kérjük, hogy az alábbi felületen regisztráljon, ezzel is segítve az előkészületeket:

https://forms.office.com/r/EyBA816X6m

 

Nagy szeretettel várjuk az érdeklődő nagycsoportosokat és szüleiket!

 

A tanító nénik, avagy a tanítónők

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások