A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre került a nemzetközi e-HÓD (Hódítsd meg a biteket!) online informatika verseny, melyen szép eredményt értek el iskolánk tanulói. Magyarországon 37.350 diák indult öt korcsoportban. A 7-8. évfolyamos "kadét" csoportban 8017 indulóból tíz versenyző érte el a maximális pontszámot, 12-en pedig 8 ponttal kevesebbet, azaz II. helyezést. Jakó Márton (8.g) is bekerült a II. helyezettek, és így korcsoportjának legjobb 22 diákja közé.
Az 5-6. évfolyamos "benjamin" csoportban a 7588 résztvevő közül egy lett I. helyezett, heten lettek II. helyezettek, és tízen érték el a III. helyezést, mindössze 12 ponttal lemaradva az első helyezettől. Ebben a korcsoportban Rehák Szonja (6.g) III. helyezettként az ország 18 legjobbja között foglalt helyet, Timár Boldizsár (6.g) pedig VII. helyezettként az első 39-ben. A díjátadóra 2023. június 1-jén
került sor az ELTE Informatika Karán. A játékos foglalkozások után (akadályverseny, Python programozás, 3D modellezés Blender programban) került sor az ünnepélyes díjkiosztóra az 1-3. helyezettek számára. Az Informatika Kar dékánjának és a Neumann Társaság igazgatójának beszédét követően a 19 éves nemzetközi verseny alapítója és nagykövete Litvániából, Valentina Dagiené professzor asszony is megtisztelt minket jelenlétével, és ő is köszöntötte a versenyzőket. A beszédek után Pluhár Zsuzsa, a hazai főszervező adta át diákjainknak az oklevelet, hódos termoszt, és még néhány apróságot. Gratulálunk mindhárom versenyzőnknek a nagyszerű eredményhez, jövőre ismét indulunk!
Pabarné Szatmári Boglárka
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások