A 8.g osztályosok szászországi élménybeszámolóit olvahatjuk napról napra: 1-2. nap: A szerdai fárasztó utazás után a mai, csütörtöki délelőttöt a Peter Breuer Gimnáziumban töltöttük. Reggel mindenki megnézett valamilyen tanítási órát, fizikát, latint vagy franciát. Majd az iskola igazgatója tartott vetített képes előadást nekünk Szászországròl, Zwickauròl és az iskoláról. Az ezt követő órán a cserediákok körbevezetésével bejártuk az iskolát, és utána részt vettünk még két tanítási órán. Az iskola nagyon modern, jól felszerelt - de legjobban az alagsorban található csocsó asztalokat irigyeltük. Az is érdekes volt, hogy a szünetekben egy-egy osztály süteményeket árult az iskola aulájàban. Délben megebédeltünk, és
elindultunk a várost felfedezni: megnéztük Zwickau nevezetes épületeit, az összes megállónknál valamelyik cserediák mesélt nekünk az adott épületről, helyről. Sok érdekes dolgot tudtunk meg a városról és történelméről. Majd kaptunk egy óra szabadidőt, amikor körbejárhattuk Zwickau adventi vásárát, sokaknak vett ennivalót, teát, forró csokit vagy ajándékot a vendéglátójuk. Ezek után mindenki haza ment a cserediákjával. Összefoglalva: csodás, de nagyon fárasztó napot hagyunk a hátunk mögött. Kíváncsian várjuk a folytatást. (Regőczi Zsófia 8.g)
3. nap, péntek: Ma reggel a zwickaui állomáson tálálkozott a csapat, majd elindultunk vonattal Drezdàba. Megérkezés után elindultunk felfedezni a várost. Először a második világháborúban lebombázott, majd 2005-ben újjá épített Frauenkirchét néztük meg. Csak nagyon rövid ideig lehettünk bent, mert már készültek a nagy karácsonyi koncert felvételére. Ezután egy játék keretében megtekintettük a város egyéb nevezetességeit. Minden állomáson kaptunk egy kérdést, amit meg kellet fejteni, vagy valamit meg kellett figyelni, és csak ezek segítségével tudtunk válaszolni a feltett kérdésekre, így tudtunk tovább indulni a következő állomásra. A cserediákok most is sok érdekes dolgot meséltek nekünk a városról, majd megnéztük a Zwingerben az Alte Meister képtárat. Egy idegenvezető segített nekünk megérteni a képek értelmét, sok híres festményt csodálhattunk meg közelről. Ezek után körülnéztünk a drezdai karácsonyi vásárban. Rengeteg érdekes vásárfiával gazdagodtunk. Jó volt leülni a hazafelé induló vonaton, mert szinte egész nap talpon voltunk. Most robogunk hazafelé, aztán mindenki megy haza a vendéglátójához. (a 8.g)
4. nap, szombat: Ma délelőtt szerencsénk volt meglátogatni az August Horch múzeumot. August Horch Zwickauban tette le az Audi gyártás alapjait. A 2. világháború után az üzemet a nyugat-németorszàgi Stuttgartba telepitették, itt pedig megkezdődött a Trabantok gyártása. Sok régebbi és újabb autót is megnézhettünk. Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen egyszerű műhelyben milyen szép autókat készítettek. Tudtunk autòt tervezni számítógépen, de egy Trabant szimulátort is kipróbáltak nehànyan. Ennek a programnak nagyjából dél körül lett vége, és innen kezdődött a teljes szabadság, mindenki elment a saját cserediákjával, voltak akik csak haza mentek beszélgetni, mi trambulinparkban voltunk, aztán étteremben. Màsok korcsolyáztak vagy adventi vásárban voltak, de ma nagyrészt az egész csapat valamilyen különleges helyen vacsorázott. Ma is egy csodás napot hagyunk a hátunk mögött! Reméljük otthon az iskolában is jól sikerült az adventi vásár! (Regőczi Zsófia)
5. nap, vasárnap: Ezen a napon reggel evangélikus istentisztelen vehettem részt, ami után elmentünk egy csúszda parkba. Este a többi cserediákkal a karácsonyi vásárban vacsoráztunk. (Bodnár Lilla) - Szombat délután sütit sütöttünk és elmentünk egy étterembe sushit enni. Vasárnap misére mentünk, koriztunk, sütit sütöttünk, este a cserediákom nagyszüleinèl vacsoraztunk. (Müller Emma) - Reggel elmentünk korcsolyázni még két cserediákkal, majd hazamentünk. Itthon sokat beszélgettünk, aztán 17:00 órakor Lilláékkal és Boriékkal egy dómban meghallgattunk egy koncertet, majd velük elmentünk az adventi vásárra és közösen nézelődtünk. (Szombati Orsolya) - A mai napon teljesen kötetlenek voltunk, mindenki a cserediákjával volt, és azt csinált, amit szeretett volna, sokan kaptak ma reggel adventi kalendáriumot reggelre az ajtójukba, vagy kisebb ajándékokat. Mi ma reggel elmentünk korcsolyázni, majd hazaérkezés után nagy családi UNO partit játszottunk, aztán közösen megnéztünk két adventi vásárt. Az adventi vásár után hazajöttünk, beszélgettünk. Holnap már indulunk is haza! (Regőczi Zsófi)
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások