Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután
Fülszöveg: Mit tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy megint tegnap van? Másnap pedig tegnapelőtt… Ráadásul egyedül kell boldogulnod egy idegen országban…
Orsi kamaszos lendülettel és kétségekkel telve járja végig a nyolcszáz kilométeres zarándokutat (az El Camino-t) a spanyolországi Santiago de Compostela városáig – hogy kiderítse, mi lett a féltve őrzött Kallixtusz-kódex kitépett lapjával, meg tudja-e menteni új barátnőjének, Lunak az édesapját, hogyan játszhatja ki El Draco, a hírhedt kalózvezér szellemét – és hogy tulajdonképpen mit keres ő ebben a kalandban.
Témakör: barátság; időutazás; ifjúsági regény; zarándoklat
Egy(-két) mondat a könyvből: „Valami jó történik most velem. Nem kívánom elemezni, túlagyalni. Anya mindig azt mondja, ha mindent érteni akarok, semmit nem fogok élvezni az életben.”
Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok
Fülszöveg: Zalán Peti majdnem tizenhárom éves, koraérett felvidéki fiú, aki egyedül él az édesanyjával egy szűkös mezővárosi panellakásban. Nehéz életkörülményei és iskolatársai gyakori zaklatása elől a könyvekbe menekül, miközben arról álmodozik, hogy egyszer nagy író válik belőle – csakhogy hiányzik számára az igazi téma, a valódi nagy kaland.
A bizonyítványosztás napján váratlan telefonhívást kap, aminek köszönhetően az egész nyarat a varázslatos Egerben töltheti. A város felfedezése közben ismerkedik meg a vele majdnem egykorú Tündével, akivel különös rejtély nyomába erednek: egy városi legenda szerint Gárdonyi Géza egyik sosem kiadott regényének ismeretlen, titokzatos kézirata máig ott van elrejtve valahol Egerben. Fiatal hőseink elhatározzák, hogy ők fogják megtalálni a nem mindennapi irodalmi kincset, miközben életük legizgalmasabb nyara köszönt rájuk.
Valóban létezik az ismeretlen Gárdonyi-kézirat, vagy csak kitaláció az egész? Képes-e Tünde és Peti feltörni mind az öt pecsétet, mely a rejtély megoldásához vezet? És vajon csak ők tudnak a titokról, vagy vannak mások is, akik rátennék a kezüket az értékes régiségre? Bűnözők, végvári vitézek, bátorság és leleményesség – a múlt és a jelen különös találkozása Magyarország egyik legszebb városában…
Témakör: ifjúsági regény; nyomozás; rejtély
Egy(-két) mondat a könyvből: „Ahogy az ősi falak közt járkált, egyszeriben szíven ütötte a felismerés, hogy mindaz, amit eddig csak a Gárdonyi-regény lapjain olvasott, itt történt meg, ezen a szent helyen. Hogy Dobó, Bornemissza, Mekcsey és a többiek itt küzdöttek meg a lehetetlennek látszó túlerővel, itt álltak helyt, itt váltak valódi hősökké.”
Karl May: Az Ezüst-tó kincse
Fülszöveg: A regény az indiánok földjén játszódik, ahol találkozhatunk a vadnyugat legendás hőseivel. Sok-sok izgalomban, kalandban lesz részünk, míg kiderül, milyen titkokat rejt a Sziklás-hegység déli nyúlványai között megbúvó, szinte megközelíthetetlen tó, amelynek nevét oly sokan hallották már, de színét alig-alig látta valaki…
Témakör: indiánregény; kalandregény
Egy(-két) mondat a könyvből: „A bosszú veszedelmes dolog – jegyezte meg Old Shatterhand. – Elkezdeni könnyű, de aztán nincs megállás.”
Kiss Attila: Altináj
Fülszöveg: A keszi törzs több mint ezer évvel ezelőtt a Don-Donyec vidéki pusztában élt, szövetségben hat másik törzzsel. Közöttük nő fel Csábán, a pásztorfiú. Apja egy kiscsikót ajándékoz neki, Altinájt, aki csodálatos paripává cseperedve megnyeri a Nagy Vásáron rendezett lovasversenyt. Az apa eladja a lovat, mire Csábán a keresésére indul. Egy öreg sámán óvja lépteit, egy boszorkány a szolgálatába fogadja, s Korkutáj, a medvekoponyás rémalak is többször keresztezi útját. Csábán végül lótolvajok fogságában akad rá Altinájra, és úgy tűnik, hiába tette meg a hosszú utat…
Témakör: honfoglalás; történelem
Egy(-két) mondat a könyvből: „– Válasszunk: félünk vagy fázunk!? Én most inkább száraz helyen félnék – mondta a fiú.”
Jules Verne: Kétévi vakáció
Fülszöveg: A vihar egy új-zélandi kikötőpartjától elold egy vitorláshajót, amelyen 15 fiúintézeti növendék alussza az igazak álmát. A hajón e pillanatban vétkes könnyelműségből senki más nem tartózkodik, s az orkán szédítő sebességgel ragadja prédáját a nyílt óceán felé. Mire a szerencsétlenséget felfedezik, a vitorlásnak – tizenöt fiatal utasával együtt – nyoma veszett.
A hatóságok és a hozzátartozók hosszas eredménytelen kutatás után beletörődnek a változhatatlanba, de nem úgy a nyílt óceánon felriadó utasok, a gyerekek. Életösztönük feltámad s találékonyakká, ügyesekké, bátrakká teszi őket. Nem hajlandóak megadni magukat a tomboló elemeknek, s győztesekként kerülnek ki a harcból: kétheti orkán űzte hányódás után egy lakatlan földdarabon partra dobja őket az óceán. Itt folytatódik hősies és okos küzdelmük a létért: A gyors szabadulás reménye híján megszervezik életüket az ismeretlen szigeten.
Témakör: hajótörés; kalandregény; lakatlan sziget
Egy(-két) mondat a könyvből: „Nincs olyan helyzet, akármilyen veszélyes is legyen, amellyel a rendszeretet, az állhatatosság és a bátorság meg ne tudna birkózni.”
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások