2024. 12. 21. Tamás napja van

Függőség és gyermekvédelem - Itt és Most

Függőség és gyermekvédelem - Itt és Most

Iskolánkban idén először kerül megrendezésre a gyermekvédelmi hónap, amely során minden évfolyam számára igyekszünk a korosztálynak megfelelő programot szervezni, illetve előadást meghívni. Ennek keretében a nagygimnazistákhoz az Itt és Most Társulatot hívtuk. Már előzetesen is beszélgettem a diákokkal a várható programról, és nem csak a diákok részéről előzte meg nagy várakozás, hanem a tanárokéról is. Az előadásra

2023. február 17-én került sor. A program elején csoportos beszélgetésben szondázták a színészek, mik azok a függőségek, amik konkrétan a mi diákjainkat érinthetik, majd a beszélgetés alapján rövid történetmorzsákat játszottak el. Ezen jelenetek témái közül választott ki kettőt az előadás moderátora: az alkohol- és a játékszenvedélyt. Ezután olyan jelenetek következtek, melyekben a történet fokozatosan bontakozott ki, amelyek között a moderátor beszélgetett egy olyan szakemberrel, aki mind kamasz, mind felnőtt függőkkel foglalkozik, valamint maga is fiatalon drogfüggő volt.

A színészek és a beszélgetőpartnerek is olyan légkört tudtak teremteni, melyben diákjaink meg tudtak nyílni, őszinte kérdéseket tudtak feltenni. Erre az előadás után volt lehetőség, amikor tanárok nem voltak a teremben, így jelenlétünk nem feszélyezte őket a kérdéseknél. Az előadás elgondolkodtató, inspiráló volt számomra, kollégáim és - a visszajelzések alapján - a diákok számára is. Köszönjük a Katolikus Pedagógiai Intézet és Hajnalcsillag Alapítvány támogatását!

Borókay Eszter igh.

 

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások