Az Erasmus+ pályázati program keretében volt lehetőségem részt venni a tavaszi szünetben egy máltai továbbképzésen, melynek címe “A kiegyensúlyozott tanár - stresszkezelés az iskolában, konfliktushelyzetek feloldása, én-határok védelme” volt. A kurzus egy intenzív, hatnapos önismereti és pedagógiai kompetenciafejlesztő folyamat volt, amelynek célja a résztvevők tanári szerepének tudatosítása, az érzelmi és kommunikációs készségek fejlesztése, valamint a stresszkezelési és konfliktusmegoldási stratégiák bővítése. A program tematikája fokozatosan építkezett, minden nap más fókuszpont mentén, mégis egységes ívet teremtve a személyes és szakmai fejlődés számára. A tanfolyam céljainak megvalósulását nagy mértékben segítette a kurzust vezető tanárnő segítő, támogató jelenléte és a csodálatos környezet, amit Málta nyújtott számunkra. Nagy Erika beszámolója.
1. nap – Hétfő
A hét bemelegítő és ismerkedős játékokkal indult, amelyek feloldották a csoport hangulatát és elősegítették az egymásra hangolódást. A „panaszfal” gyakorlat során mindenki kimondhatta, milyen nehézségeket él meg a munkája során, majd a státuszjáték és szerepdefiníciók segítségével közösen gondolkodtunk a tanári szerepek dinamikájáról és határairól.
2. nap – Kedd
A nap a relaxáció és koncentráció gyakorlatainak váltakozására épült, a tudatos jelenlét (mindfulness) alapjait gyakorlatban is - egy tengerparti séta során - kipróbálva. A „vágyak-térképe” feladat segített abban, hogy minden résztvevő megfogalmazza, milyen tanár szeretne lenni. Ezt követően stresszes szituációkat elemeztünk, és tárgyaltuk, hogyan reagálunk különböző szerepeinkben.
3. nap – Szerda
A relaxáció ismét fontos eleme volt a napnak, majd a szociodráma módszertanát alkalmaztuk az oktatás kontextusában. Improvizációs játékok során saját konfliktusos történeteinket dolgoztuk fel, többféle lehetséges megoldást kipróbálva. A napot egy közös reflexió zárta a vita és veszekedés közötti különbségről.
4. nap – Csütörtök
A meditációs gyakorlatok segítették az önreflexiót és a belső fókusz elmélyítését. Sajátélményű szituációk során öndefiníciós gyakorlatokat végeztünk, majd a „Fórum: Állíts tükröt nekünk!” keretében konfliktusos történeteinket újrajátszva közösen kerestük a megoldást. A vágyak-térképe újra előkerült, ezúttal az én-határok meghúzásának és a tanári szerepek újradefiniálásának perspektívájából.
5. nap – Péntek
A gyakorlati nap központi eleme a „Helyzet van” szituációs játék volt, amelyben az újonnan meghatározott én-határok megtartását kellett gyakorolni. Az „Érvek hálójában” reflexív vita során a résztvevők kommunikációs és érvelési kompetenciáikat fejlesztették, majd közösen gondolkodtunk azon, hogyan tudjuk határainkat hitelesen és asszertíven kommunikálni. A nap végén a hét eddigi tapasztalatai alapján különböző stílusban írt, rajzolt, mesélt formátumokban beszéltünk életünkről: „Az én történetem” címmel.
6. nap – Szombat
A záró nap az integrációról és a továbbvitelről szólt. Minden résztvevő átgondolta, hogyan alkalmazhatja saját tanítási gyakorlatában a hét során tanultakat, majd egy rövid, ötperces előadásban bemutatta tapasztalatait. A kurzus végül tanúsítványok és jelenléti igazolások átadásával, valamint egy közös értékeléssel zárult.
Összességében a hét egy intenzív, személyes és közösségi tanulási folyamat volt, amely mélyebb önismeretet, tudatosabb szerepvállalást és nagyobb rugalmasságot adott a pedagógiai hivatás mindennapi kihívásaihoz. Nagy Erika

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások