2024. 04. 19. Emma napja van

Elbúcsúztunk Gerendás Gábor tanár úrtól

Elbúcsúztunk Gerendás Gábor tanár úrtól

Gábor bácsitól 2021. március 16-án, Esztergom Szentgyörgymezői temetőjében vettünk végső búcsút. A római katolikus szertartású temetésen hangzott el dr. Ujházy András, alapító igazgató úr itt olvasható búcsúztató beszéde

Imádkozzunk Gábor bácsi lelki üdvéért és családjáért!

 

Adj, Uram, örök nyugodalmat Neki! - És az örök világosság fényeskedjék Neki!

Nyugodjék békében! - Ámen.

 

 

 

 

 

 

Gábor bácsi 2021. február 25-én, a délelőtti órákban örök álomra szenderült. Családja körében, tragikus hirtelenséggel, de békében távozott közülünk.

Ilyenkor közhelyekbe kapaszkodva igyekszünk összeszedni emlékeinket, de a kifordult, a járványügyi szabályok miatt elszigetelt helyzetben már a közhelyek sincsenek a „közös helyükön”. A tanárok, munkatársak, diákok között is nagyobb a csend, halkabb az ima – jó, hogy az Úrnál nem a mennyiség vagy a hangerő számít…

Gábor bácsi előbb volt itt, mint az újra indult Ward vagy a Páduai Iskola. Jobban része volt és marad az iskolának, mint azt egy hosszú nekrológ számaival kifejezhetnénk. A pedagóguspálya csúcsa az osztályfőnökség: ő 2018-ig folyamatosan osztályfőnök volt.

Még látom, ahogy az alsóból épp csak kicseppent felsősök csivitelve körbe rajongják, és egy-két szavára osztállyá változnak. Vagy ahogy a fiaim büszkén hozták haza a nála készített fadobozt vagy vitorlást, és mindig kiéreztem a szeretetteljes tiszteletet a hangjukból, amikor Gábor bácsi került szóba. Vagy emlékszem, ahogy az iskola kis focistáit terelgette a kupameccseken.

Ahogy a gyógyulásáért szervezett, végül a lelki üdvéért imádkozott rózsafüzért mondtuk, kerek egész lett bennem az érzés: alattunk a technikaterem, a kápolna ablakán túl vidáman focizó lurkók, a zeneteremből egy diadalmas, vagy talán ítéletnapi trombita hangja harsant fel, együtt imádkozzuk a Szűzanyával a dicsőséges titkokat Gáborért, a családért, és érettünk, bűnösökért – „angyali énekszó száll feléd, a szép mennyország indul már elibéd nagy vígan, karjába zár már a Szentháromság, a földi bánat már messze”

2019 karácsonyától megromlott egészségi állapota miatt, márciustól pedig a rá különösképp veszélyes járvány miatt nem tudott köztünk lenni. Januárban nyugdíjba ment. Búcsúztatását is csak egyre tologattuk a naptárban, azon tanakodva, hogy adhatjuk át neki közösen a Páduai-díjat. Az Úristen azonban sokkal jobban szereti, mint mi, és nagyobb díjjal várta Őt odafönt…

 

Berthóty László Gergely, igazgató

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások