2024. 12. 21. Tamás napja van

A Székesfehérvári Püspöki Bíróság tájékoztatója

Napjainkban sokszor találkozunk zátonyra futott házasságokkal. Egyesek a kérdést rövid úton megoldják, a polgári bíróság közös megegyezéssel vagy a nélkül, de biztos, hogy felbontja a házasságukat. A polgári bíróság ítéletét az Egyház is elfogadja, ám annak csak pusztán polgári jogkövetkezményeit illetően. Sokaknak lelkiismereti problémát jelent a polgári válás, különösen abban az esetben, ha nem képesek egyedül élni, és új házasságot kívánnak kötni. A második, pusztán polgári házasságban élő katolikus ember elzárta maga előtt annak lehetőségét, hogy a szentségekhez járuljon. A katolikus Egyház nem ismeri el a válást: „Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét” (Márk 10:7) - mondja a Biblia. És mégis létezik az Egyháznak egy olyan intézménye, ami orvosságot jelenthet azoknak a számára, akik valóban szenvednek a helyzettől. Ez a lehetőség pedig az egyházi érvénytelenítés ügye, a köteléki per iránti kérelem beadása. Ez a per azonban nem arról szól, hogy hogyan legyen két egyházi esküvőnk – hanem arról, hogy annak a két embernek, aki Isten előtt mondott igent egymásra, minden tudása és képessége adott volt-e arra, hogy ezt a házasságot megkösse? És ha nem így volt, akkor legyenek újra szabadok.

Egyesek úgy hiszik, kizárólag a római pápához, a Vatikánhoz lehet csak fordulni az ilyen kényes ügyekben, azonban ez nem így van. Megnyugtatásul közölhetjük, hogy az egyházmegyei bíróságnak van hatalma arra, hogy megvizsgálja a házasságokat, és megfelelő ok esetén semmissé nyilvánítsa. A házastársaknak joguk van az egyházi bíróságtól kérni a vizsgálatot. Sokan meg is teszik. Ilyenkor nagy érdeklődéssel kérdik, ugyan hogyan történik a vizsgálat. Jelen kis írásunknak az a célja, hogy az eljárásról rövid tájékoztatást adjon.

A kérelmezők csak a házasfelek lehetnek. Az eljárás a peralapító a keresetlevél benyújtásával kezdődik, melynek összeállításához a bíróság jogi segítséget nyújt. A személyi adatokon túlmenően a keresetlevélnek tartalmaznia kell a házasság rövid történetét, azokra a pontokra kiélezve, amelyek értelmében kérelmező úgy véli, hogy házassága kezdettől fogva érvénytelen volt. Ennek megfelelően tartalmazza a házasságkötés előtti, alatti és utáni eseményeket. A keresetlevél beadásakor szükséges egyéb dokumentumokat is mellékelni: polgár válóperes ítélet másolatát, friss keletű egyházi házasságlevelet, szintén friss keletű keresztleveleket, és lehetőség szerint plébánosi szavahihetőségi igazolást. A kérelmezőnek (akit a per folyamán felperesnek nevezünk) azt is elő kell adnia, hogy állításait hogyan, mi módon kívánja bizonyítani. Bizonyítani lehet tanúkkal, magán- és közokiratokkal stb. A tanúk nevét és elérhetőségét is meg kell adni. A benyújtandó dokumentumokhoz formanyomtatványok letölthetőek az egyházmegye honlapjáról: https://www.szfvar.katolikus.hu/adattar/dokumentumok/form#birosag

A válást követően az emberek – hacsak nincsenek közös gyermekek, - általában nem tartják a kapcsolatot volt házastársukkal. Velük az egyházi köteléki per során sem kell majd személyesen találkozniuk, - mivel a feleket és a tanúkat majd külön-külön hallgatja meg az ügyhallgató, - azonban szükség lesz a volt házastárs (akit a per során alperesnek nevezünk) aktuális lakcímére vagy levelezési címére. Alperest a bíróság értesíti az eljárás elindításáról, és ő szabadon dönthet, hogy akar-e vallomást tenni vagy sem. Ha nem akar, a távolmaradása nem akadálya az eljárás lefolytatásának, de az ügy lezárásakor természetesen ugyanúgy értesítést kap a döntésről.

Az ügyekben a döntést, - az ítéletet – egy három főből álló bírói kollégium hozza, és bár ma már megengedett, hogy kánonjogi végezettséggel laikusok is tagjai legyenek a bíróságnak, a bírák többsége klerikus. Mivel az Egyház hivatalból védi a házassági köteléket, a per szereplői között van a kötelékvédő. Szükség esetén a bíróság kikérheti pszichológus, pszichiáter vagy egyéb orvosszakértő véleményét is.

Gyakran kérdezik, mennyi ideig tart egy ilyen procedúra. Pontosan megmondani nehéz volna, mivel ez függ a bíróság aktuális leterheltségétől, az ügyek számától, és magától az adott ügy egyszerűségétől vagy épp bonyolultságától is. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy kb. fél – egy éves átfutási idővel számolhatunk, de egyes esetekben ez akár több is lehet.

Az eljárás költsége a Székesfehérvári Püspöki Bíróságon jelenleg 50.000,- Ft. Ha valakinek nehézséget okoz a perköltség teljes összegének megfizetése, lehetősége van perköltség-csökkentést vagy annak teljes elengedését kérni. Ilyenkor a kérelmező fél köteles hitelt érdemlő módon (pl. plébános igazolásával) igazolni a rászorultságot. A kérelem elbírálásáról a bírósági helynök dönt.

Fontos, hogy amíg a semmissé nyilvánítási eljárás nem zárul pozitív döntéssel, nem szabad új esküvőhöz időpontot kitűzni, hiszen egyrészt nem biztos, hogy addigra lezajlik a per, másrészt 100%-osan senki nem tudja előre garantálni, hogy a bíróság valóban kimondja a házasság semmisségét, ugyanis nem minden esetben bizonyosodik be, hogy a házasságot – valamilyen oknál fogva – érvénytelenül kötötték.

A Székesfehérvári Püspöki Bíróság elérhetősége:

8000 Székesfehérvár, Arany János u. 1.

Ügyfélfogadás: telefonos egyeztetés szerint

Tel.: +36/30/904-51-26 (hívható hétfőtől pénteking 8.00-18.00)

E-mail: birosag@puspokseg.hu

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások