A Himnusz születésnapját ebben az évben rendkívül színes programokkal ünnepeltük: az első órában az alsóbb évfolyamok Makkai Tünde és Módli Ágnes tanárnők vezetésével a 8. a bábjátékát, az Egyszer egy királyfi mesét élvezhették és énekelhették végig. A harmadik órában a nagyobbak - a kultúra humoros oldalát erősítve - Ujházy Márti néni bevezetője után Szilágyi György Sülttök balladáján, majd a tanárok színtársulatának tolmácsolásában Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt c. jelenetén derülhetett. A szereplőket animálta Frankovits Judit, dramaturg: Ujházy Márta, zene: Mayer Angyalka. Képek a Galériában. A következő órában
Puszta Betty néni kalauzolt minket a magyar zene világában, ahol a művészeti iskola tanárai és növendékei gyönyörű válogatással emelték a figyelmes hallgatóság lelkét: Bartók Béla (melyik évben is született és halt meg?) könnyebb és nehezebb darabjai, régi és kortárs zeneszerzők - köztük Vigh Kristóf tanár úr - művei éreztették meg velünk, hogy valóban ezüst folyók között, aranymezőkön élünk, hogy jó a magyar kultúrában lubickolni, jó magyarnak lenni. Köszönjük az előadóknak, hogy ilyen felejthetetlenné tették ezt a napot, és a figyelmes diákhallgatóságnak, hogy maguk is élővé teszik és továbbadják magyarságunk közös kultúráját!
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások