2024. 04. 19. Emma napja van

A 7.g - Szeptember végén

A 7.g  - Szeptember végén

A Rákóczi Szövetség jóvoltából szeptember 28-án, kedden, Mocsáry Dezső tanár úr a 20. század kiemelkedő eseményeiről, illetve neves személyiségeiről való megemlékezés keretében, Grősz József kalocsai érsek életútját, küzdelmét és sorsát tudta bemutatni a hetedikeseknek.

A 20. század magyar történelmi eseményeiből sok epizód kiragadható. Vannak kiemelkedő személyiségek, akiknek sorsát számon tartja az a hivatalos történelem: Mindszenty bíboros, Ravasz László református, vagy Ordass Lajos evangélikus püspök személye valamennyire köztudott, és életútjuk valóban példa lehet a mai nemzedéknek. Ugyanakkor vannak olyan személyek, akik hasonlóan hittel álltak ki az igazságért, de kisebb szerepük miatt nem kerültek be a köztudatba. Ezek az emberek ugyanazzal a hittel, ugyanazzal az elszántsággal küzdöttek, mint a kiemelt személyiségek, de nevük legalább is háttérbe szorult. A kommunista diktatúrának sok névtelen áldozata, hőse élt és halt meg így.

Emléktábla emlékezik róluk, és jó, hogy vannak helyi csoportok, akik számon tartják. Grősz József személyére, küldetésére való figyelem felhívásként kívántuk ezt az utat szentelni. Sajnos, a székesegyház felújítási, karbantartási munkálatai miatt a székesegyházba nem tudtunk bejutni, de a téren elhelyezett szobrok alatt emlékeztünk a mártír érsekre, és ezzel együtt a kalocsai diktatúra áldozatainak emléktábláját is megtekintettük. Többet rejt a magyar történelem, mint amit sokszor nyújtani tudunk.

Utunk másik állomása a Gemenci-erdő volt. Talán ilyen erdő övezte a Kárpát-medencét sok ezer, vagy csak néhány száz évvel ezelőtt? Nem tudjuk. Mindenesetre - még most is  -  gyönyörű.

Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását!

 

Mocsáry Dezső és Kovordányiné Káplár Rita, osztályfőnök

  Kapcsolat

Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

OM azonosító: 032450

Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.

Tel: 26/375-322

Email: titkarsag@paduai.hu

Adószám:18669134-2-13

Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001

Süti beállítások